MÁTKA szó jelentése
Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint MÁTKA szó jelentése, értelmezése:
fn. tt. mátkát. Szélesb ért. szerető férfi- vagy nőbarát. A legény a leányt, kit szeret, és kitől viszont szerettetik, mátkájának nevezi, hasonlóan a leány mátkának hívja a szerette legényt. Innen mátkatál jelenti azon ajándékot, melyet bizonyos időkben a szeretők egymásnak küldeni szoktak. Szorosb ért. jegyben járó szerető. E szóban a ka kedvességet jelentő kicsinyítést látszik mutatni. Talán am. máska v. másodka, azaz valakinek kedves mása, társa, párja; pl. mátkám am. máskám v. másodkám, mintegy második énem, kedvesem, feletársam, kit úgy szeretek, mint enmagamat. Oly formán rövidítve mint mápó = másik apó, mányi v. mányó = másik anya, sőt mák (= másik) is l. ezeket., és V. ö. MÁS, (1), és (2). Vagy pedig lehet, hogy törzsöke mát matatból húzatott öszve, mely mozgást, menést, utánjárást jelent, s e szerént mátka (= matatka v. matatóka) oly személy, ki más után jár, vagy ki után járnak. A mozgás, járás alapfogalma rejlik a mátoha szóban is, mely a barkóknál és másutt kísértetet, azaz bolygó s ember után járó lelket jelent. Dankovszky szerént az illir nyelvben eléjön: mótka. Némelyek a Mädchen német szóval rokonítják; a persában pedig máde szónak, mely az állatok nevéhez szokott járulni, ,nőstény' értelme van. Azonban a magyar mátka szót mind férfiról, mind nőről szokták érteni. (Sándor István, Kresznerics, Tájszótár, Akadémiai Zsebszótár stb.). Sok nyelvész mindig idegent keres, csak nem hazait.
![]()
Betűelemzés "MÁTKA" szövegre




Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): -- .- - -.- .-
A szó 5 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (40%). Ez 1.75 százalékkal több mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 1 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: AKTÁM.
Keresés az interneten "MÁTKA" kulcsszóra:
> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: MÁTKA Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni
Menü
- Kezdőlap
- Magyar nyelv szótára [1862]
- Tematikus szótárak
- Kérdések és válaszok
- Új szó javaslása
- Kapcsolat
Hirdetés
Statisztika
> Szavak száma: 100.000+
> Látogatók száma: 100+/nap
